A következetesség szerepe a nevelésben Kiemelt

Napjainkban elharapódzott egyfajta liberalizmus a nevelésben. A szülők sokszor összetévesztik azt a dolgot, amit úgy hívunk „megtapasztalás”, a mindent megengedéssel. Abszolút igaz, hogy a gyermeknek meg kell tapasztalnia dolgokat, de azért az ésszerűség határain belül. Ugye nem engedhetjük meg, hogy kiugorjon az emeletről, mert kíváncsi rá, milyen érzés zuhanni. De azért mindentől megóvni sem kell, hiszen meg kell tanulnia, hogyan kell egy lépcsőn felmenni, egy mászókára felmászni stb. Viszont korlátokat kell állítani elé, mert nem szabad és lehet mindent, amit egy gyerek szeretne. Ha ezt kiskorában nem tapasztalja meg, annak súlyos következményei lesznek.

Akár a kezelhetetlenségig is fajulhat a dolog. Először még „jópofa” hiszti, aztán egyre elviselhetetlenebb lesz. A közösségbe bekerülésnél nem tud és nem akar alkalmazkodni - főleg ha a szülő ebből is kimenti, kiemeli, elviszi, ha gond van… Sok olyan gyermekkel találkoztam az elmúlt időkben, akiknél semmiféle feladattudat nem alakult ki az iskolás korra, és a pedagógus belepusztulhat a 30 fős osztályban a próbálkozásba, ha a szülő úgy nevelte a gyermeket, hogy neki soha semmi nem „kötelező”. Hogy tudja akkor elérni a pedagógus, hogy ez a csemete 45 percig üljön a helyén és figyeljen, ha őt nem érdeklik a betűk, ő autózni szeretne…

De ennek az ellentéte a túlságosan féltő, óvó szülői magatartás. Nincs szomorúbb annál, amikor egy egészséges gyermek mindentől fél, leképezve a szülei félelmeit. Nem mer felmenni a lépcsőn, felmászni a mászókára, hintázni, szaladni a réten stb. És a szülő ráhagyja, mert kényelmes neki így, a gyermek meg suta lesz. Aki ezen túllép egyszerűen, nem is sejti mennyi szenvedést okoz a gyermekének. Mennyi szorongástól kímélhetné meg a későbbiekben, ha szembenézne saját szorongásaival. A gyerekek kíméletlenek, rögtön odavágják a másiknak, hogy: „Te béna vagy, gyáva vagy!” És ez annak fáj a legjobban, aki találva érzi magát.

Találkoztam olyan szülővel is, aki semmilyen kérdésben nem volt képes dönteni a gyermeke ügyében, pedig tudta, hogy mi lenne jó neki, de – gondolom a félreértelmezett demokrácia jegyében – mindig a 6 éves gyermekre tolta a döntést. Mit gondolnak, ez hogyan hat a gyermekre? Lehet tippelni. (Gondolom többféle válasz lehet itt is a jó.) De az én esetemben az történt, hogy a gyermek agresszív lett, a saját anyukáját éppenhogy csak le nem hülyézte, és határozottan megvetően viselkedett vele.

Gondoljuk el, a gyermek a felnőttre Istenként tekint: védve érzi magát a jó meleg családi fészekben, ahol az ő szülei mindig tudják, mi a jó neki, mit kell tennie. Hát ez a gyermek ezt egy csapásra elvesztette, megrendült a bizalma, mert mindig őrá tolták a döntés felelősségét. Mint egy „kis felnőtt”. De ő gyerek! Legalábbis az szeretne lenni! Kedves Szülők! Engedjék, hogy gyermekük gyermek maradhasson!

A nevelés, az irányítás nem szégyellnivaló dolog! Ne hagyják, hogy gyermekük irányítson! Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet odafigyelni az igényeire. Csak okosan! És nem lehet örökké engedni! Hiszen ha ezt tennénk, egy gyermek sem járna iskolába, és mindenki reggeltől estig vattacukrot enne…

Persze sarkítom a dolgot, csak szeretném felhívni a figyelmet egy jelenségre. Még óvónőtől is hallottam, hogy milyen jó ez vagy az a család, mert mindenben kikérik a gyerek véleményét.

Ez önmagában jó. De ha mindig mindenben a gyerekre hárul a döntés felelőssége, megintcsak a bizalom, a biztonság megrendülését okozhatja.

És visszatérve a címhez: a következetesség nagyon nehéz és fárasztó! De higgyék el megéri! Ha van egy szilárd normarendszer, amihez igazodhat a gyerek, megkönnyítjük a dolgát. És azt is éreznie kell, hogy a cselekedeteinek következménye van. Így tanulja meg a „felelősséget”. És ez nagyon pici dolgokkal, feladatokkal kezdődik a mindennapokban. ( Pl. neki kell meglocsolnia egy virágot..) Aztán folytatódhat azzal, hogy egyedül kell bepakolnia a táskáját. Nem baj, ha kimarad belőle ez-az. Legközelebb már nem fog. De ha helyette csináljuk a dolgokat, sosem tanulja meg, hogy mi a dolga.

Hallottam szülőktől olyat, hogy azért nem viszik el a gyereket magukkal vásárolni, mert mindent meg kell venni neki…Kell! Hát nem kell! Nemet mondani is tudni kell! Itt kezdődik a nevelés. Az életben elég sok nemet kap az ember.

És ehhez is hozzá kell edződni!

 

 

Utoljára frissítve:vasárnap, 25 március 2018 18:48
Egervári Lilla

Pszichopedagógus, művészet- és szocioterapeuta, Peter Hess© hangmasszőr.
Ennek a honlapnak a tulajdonosa.

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.