Logo

Könyvajánló

Michael Winterhoff:  Miért válnak zsarnokká a gyerekeink?

Avagy a gyermekkor elrablása

Dialóg Campus Kiadó 2011. 2012.

( könyvismertetés)

 Dr.Michael Winterhoff a bonni orvostudományi egyetemen diplomázott, 1988 óta gyermek-és ifjúsági pszichiátriai és pszichoterápiás magánorvosi praxisban dolgozik. Elsősorban a gyermek-és ifjúkor lelki fejlődésének aktuális zavaraival foglalkozik mélypszichológiai megközelítéssel. Kiemelten fontosnak tartja, hogy a családi élet változásait a társadalmi folyamatok szemszögéből is vizsgálja. Szociálpszichiáterként szintén országosan elismert szakember.

A német televíziókban évek óta a fő műsoridőben futnak olyan nevelési adások, ahol szuperdadusok próbálnak rendet teremteni, segíteni a gyereknevelésben nem egyszer teljesen kétségbeesett szülőknek. Nemcsak a gyerekeket fegyelmezik, a szülőket is igyekszenek megtanítani a gyereknevelés helyes módszereire, és ráirányítani a figyelmüket arra, hogy hol rontották el.

A gond az, hogy a probléma megoldására tett bármely kísérlet kudarcba fullad addig, amíg úgy gondoljuk, hogy az emberi psziché magától fejlődik, képes magasabb szintre jutni akkor is, ha nem foglalkozunk vele!

A szerző a praxisában nap mint nap az élet szinte minden területén problémás gyerekekkel foglalkozik, és arra a megállapításra jutott, hogy ezeknek a gyerekeknek a lelki érettsége körülbelül a három éves gyermek szintjén megállt.

Ezért nem képesek zavaroktól mentes, normális kapcsolatot kialakítani környezetükkel. szinte lehetetlen közel férkőzni hozzájuk, tűrhetetlen viselkedésükkel terrorizálják a környezetüket, a külső irányításnak teljesen ellenszegülnek.

A szerző szemléletmódja szerint, az egyetlen lehetőség ennek a tendenciának a tudatos felismerése, elemzése, és ebből kiindulva olyan stratégiák kidolgozása, amelyekkel hatékonyan fel lehet lépni ellene. Ezt eddig a társadalom nevelésben és oktatásban véleményformáló képviselői nem így látták, pont ellentétes álláspontot vallottak.

Mára már egyre érezhetőbb a nyitottság arra, hogy a szülők, tanárok, nevelők és gyerekek közötti viszonyt újra úgy alakítsák, hogy az előbbiek képesek legyenek hatékonyan irányítani a gyerekek képzését, nevelését. Mára már lassan olyan rendkívüli állapot alakult ki, amelyben a gyerekek szüleik nevelőivé váltak, szinte kedvük szerint irányíthatják őket anélkül, hogy bárki határt szabna viselkedésüknek. Ennek oka nem veleszületett gonoszság, hanem az, hogy ezek a gyerekek lelkileg nem képesek viselkedésük helytelen voltának felismerésére.

A  gyermeknek egészséges fejlődés esetén 3 szakaszon kell keresztülmennie:

  1. Orális szakasz ( születéstől, másfél-kétéves korig- „az vagyok, amit kapok..)
  2. Anális szakasz ( két-hároméves kor – „ az vagyok amit megtartok”…)
  3. Mágikus-ödipális szakasz ( négy-ötéves kor: „az vagyok, amit elképzelek”)

Egészséges lelki fejlődés esetén a gyermeksorban végighalad ezeken a gyermeki világképet kialakító szakaszokon, ennek eredményeképpen képes felismerni azt, hogy saját reakciója ellenreakciót válthat ki a másik emberből. A leírt fejlődési lépéseket viszont a gyerek csak akkor képes bejárni, ha a szülők az adott szakasznak megfelelően viselkednek vele. Nekik kell gondoskodniuk arról, hogy az adott szakaszt le lehessen zárni és tovább lehessen lépni a következőbe. Ez korántsem automatizmus.

Ezek a szakaszok természetesen a pszichomotoros funkciók fejlődését is jelentik.

„Elméletiesedés”- ne nyúlj hozzá, piszkos leszel…- Tizenöt évvel ezelőtt kisgyermekkorban a gyerekek kb.20%-nak volt motorikus zavara, míg ma meghaladja az 50%-ot, és egyre növekszik!!!!

Súlyos lemaradásai vannak a gyerekeknek az érzékelés és a nyelvi fejlődés területén is.   A mai ötévesek jó része a nyelvi fejlődés olyan szintjén rekedt meg, hogy alig képesek érthetően kifejezni elemi szükségleteiket.

A fejlődés említett megkésettsége mellett kiemelkedik a szobatisztaság kérdése is, hiszen az anyagkiválasztás kontrollálásának képessége a gyermeki fejlődés fontos része.

A tanulással, teljesítéssel kapcsolatos gondok végül az iskoláskorban jelentkeznek felerősödve. ( figyelem-koncentrációs zavarok, közösségi viselkedés zavarai, agresszió stb.)

A 20 évvel ezelőtt a szerzőnél jelentkező esetekben egy-egy területen mutatkozott eltérés a fejlődésben, míg ma általánosan egyszerre több területen is mutatkoznak zavarok.

Három kapcsolati zavart emel ki a szerző fő okként.

Ezeket fogom bemutatni.

  1. kapcsolati zavar: ”partneri” viszony, avagy a gyerekek kényszerű felszabadítása az alárendeltségből

Óvodás, vagy kisiskolás korú gyerekekről beszélgető szülőktől gyakran hallani ilyen kijelentéseket: „ A gyerekem olyan erős akaratú, eléri a célját, mert tudja, mit akar…”- Az ilyen megfogalmazások már saját személyiségjegyet tulajdonítanak a gyereknek, pedig ezzel ilyen fiatal korban még nem is rendelkezhet. A személyiségfejlődés csak 8 vagy 9 éves korban kezdődik. Az idézett szülők tévesen már egy kész személyiség megnyilvánulásának tartják az olyan általános gyermeki magatartásformákat, amelyek ebben a korban minden gyereknél észlelhetőek. A kisgyerekek mindig „erős akaratúnak” látszanak, mivel lelki szempontból még abban a hitben élnek,  hogy egyedül vannak a világon, és kedvük szerint érvényesíthetik akaratukat. Ezek a gyerekek még nem tanulták meg saját énjük korlátozását, azt, hogy alkalmazkodniuk kell az őket körülvevő világhoz és benne a többi emberhez. A probléma ott kezdődik, hogy sok szülőnek, nevelőnek és tanárnak már nincs érzéke ahhoz, hogy ezt a korlátozást éreztesse a gyerekekkel. Személyiségnek gondolják ezt a még csak látszólagos személyiséget, így fogadják el a gyereket,és még is erősítik is ezeket a kialakulatlan személyiségjegyeket. Ezzel megakadályozzák a gyerek korának megfelelő fejlődését, aki így megreked a lelki fejlődés kisgyermekkori fokán, és ennek következtében mindig is nehézséget fog jelenteni számára a hétköznapi élet, melyben fokozatosan jelennek meg a korlátok, és szükség van e határok elfogadására.

Példa: 83.o

 

 

  1. kapcsolati zavar: a projekció- avagy: a szülők alárendelik magukat a gyereknek

 

A felbolydult világban a szülők is egyre nagyobb kihívásoknak vannak nap mint nap kitéve, és egyre kevésbé biztonságos és kiszámítható az életük, valamint egyre kevésbé tudják megkapni az elismerést és megbecsülést. Ebben a felfordult világban, a szülőnek saját szükségleteinek kielégítése érdekében van szükség a gyerekére. Ugyanez érvényes a tanárokra és nevelőkre,akiknek tiszteletet parancsoló személyként kellene megjelenniük a gyerekek előtt, de esetünkben az a tendencia, hogy saját hiányosságaik kompenzálása érdekében projekció tárgyává teszik a rájuk bízott tanulókat.

A projekció keretein belül alapvetően két hatást különböztetünk meg:

  1. A gyerek annak a mércéjéül szolgál, hogy mennyire vagyok jó én. ( a szülő )
  2. A gyerek azért van, hogy engem szeretni lehessen. ( a szülőre vonatkozik, illetve nagyszülőkre, nevelőkre, tanárokra stb.)

 

Példa: 36-41.o.

 

  1. kapcsolati zavar: a szimbiózis- avagy: amikor a szülő pszichéje egybeolvad a gyermekével

Ebben a kapcsolati zavarban teljesen megszűnik a gyerek gyerekként való felfogása. A szülő pszichéje teljesen egybeolvad a gyerekkel, és ezzel a gyerek egy korábbi fejlődési szinten megreked.

Példa:120.o

A pszichék egybeolvadása a gyereknél azzal jár, hogy a másik embert már nem embernek látják, hanem tárgyként, és akképpen reagálnak rá.

„Tárgy- idegsejt”: a szék, és a rajta ülő ember között a gyerek számára nincs különbség

 „Ember- idegsejt”: amikor a környezetében lévő emberek határt szabnak a cselekvésében, akkor ismerik fel a különbséget!

Azok a gyerekek, serdülők, akiknél az ember-idegsejt kapcsolat nem jött létre, mert szimbiotikus kapcsolati zavarok közepette nőttek fel, később is alapvetően tárgyias módon viselkednek környezetükkel szemben. Minden területen hiányosságaik vannak: erős kapcsolati zavarok, munkaképtelenség, beilleszkedési problémák jellemzik őket!

A szimbiózisban a gyerek a felnőtt testrészévé válik, a felnőtt nem képes különbséget tenni a gyermek és önmaga között. A gyerek helyett érez, gondolkodik, és cselekszik.

Az ilyen kapcsolati zavart jelző szülői reakciók:

  • A szülők a gyerek impulzusait saját ingerekként dolgozzák fel.
  • A gyerek súlyosan helytelen viselkedése esetén semmit sem tett „készakarva”.
  • A gyerek hibás viselkedése azonnali tárgyias, nem emberi reakciót vált ki belőlük ( azaz azonnal megszüntetni a hibás működést…)

Példa:127.o

  Társadalmi következmények:

  • nárcisztikus, önző felnőttek
  • frusztrációtűrés csökkenése
  • kibújni a másik emberért való felelősség alól
  • kapcsolatteremtési zavarok
  • cyber-világ: serdülők beszűkülése

Hová kell eljutnunk?

Helyre kell állítanunk a kapcsolatteremtési képességet!

Csak akkor tudunk olyan jövőt építeni, ahol a gyermekeink is közösségi lényként képesek élni és dolgozni, ha felismerjük, hogy a gyermeki pszichének szüksége van egy idősebb, tapasztaltabb ember segítségére, vezetésére, alakító munkájára.

Újra gyereknek kell tekintetnünk a gyerekeket! Véget kell vetnünk annak, hogy kis felnőttként kezeljük őket!

( Kapcsolatokra képes gyermek, a szülő kedvéért tanul. Ha ez a gyerek rosszul viselkedik, akkor a szülő tud hatni rá, legközelebb nem fog így viselkedni. Nárcisztikus gyerekeknél ez a ráhatás lehetetlen.

Sürgős változások szükségessége az óvodákban és az alsó tagozaton!

Template Design © Joomla Templates GavickPro. All rights reserved.