Sokan megkérdezik tőlem, mi a véleményem az iskola-előkészítő foglalkozásokról? Van-e szükség rá, vagy kinek van szüksége rá?

Való igaz, hogy az én gyerekkoromban nem voltak ilyen foglalkozások, azonban a világ nagyot fordult azóta. Bizony akkor még nyugodtabb légkör vette körül a gyerekeket, nagyobb arányban fordult elő, hogy az édesanya otthon volt a gyerekekkel. Több idő jutott a közös tevékenységekre, mesélésre, éneklésre, játékra, vagy együtt sütögettek a konyhában, vagy virágot ültettek a kertben és sorolhatnám.

 

Ezek a tevékenységek nagyon fontosak voltak a gyerekek fejlődése szempontjából, hiszen a részképességek ezeken keresztül fejlődtek. Például ha a konyhában segített a csemete, akkor megtanulta az irányokat, az alatt, felett, mellett stb. fogalmát, a tájékozódást a térben, esetleg a jobb-bal is begyakorlódott. Amikor odavitte az anyukájának a kért dolgokat, akkor a mozgása fejlődött, ki kellett húzni a fiókot, kivennie a tárgyat és odavinni. Vagy zacskóból kiönteni a lisztet, vagy kis szaggatóval szaggatni a süteményeket. Mind-mind a finommozgásokat fejlesztette. Ne is beszéljünk arról, hogy aki ezekbe bele volt vonva, mennyivel praktikusabb lett a gondolkodása is!

Nem is gondolnak rá a szülők, hogy mekkora kárt tesznek a gyermekükkel, amikor idő hiányában, örökös rohanásban nem engedik, hogy a gyerek segítsen, vagy ő kösse be a cipőjét, és megteszik helyette.

Több évtizedes gyógypedagógusi tapasztalatomra alapozva mondhatom, hogy a gyerekek egyre ügyetlenebbek, ami a praktikumot illeti. Sokan nem tudják bekötni a cipőjüket, soha nem volt olló a kezükben, és semmihez sem nyúlhatnak otthon, így kerülnek iskolába. Arról szó sincs, hogy otthon festhetnének, gyurmázhatnának, mert ne csináljanak felfordulást! Sokan azt hiszik, ezek hiábavaló dolgok. Pedig egyrészt finommozgásokat fejlesztenek, de kreativitást és a gondolkodási folyamatot is serkentik. A létrehozott alkotás örömöt okoz a kis alkotónak, sikerélményt jelent neki, és így a személyiségét is fejleszti. (Főként, ha az elkészült művet a szülő is értékeli, és megfelelőképpen kezeli.)

Visszatérve az iskola-előkészítésre: gyermekeink ma egyes technikai kérdésekben akár tájékozottabbak is nálunk, ugyanakkor döbbenetes módon alapfogalmakkal nincsenek tisztában!

Nemegyszer nem ismerik a színeket, nem tudják, mivel foglalkoznak a szülők, vagy mit tanul a testvérük. Ez mind-mind oda vezethető vissza, hogy egyszerűen nem beszélgetnek velük.

Hol van már a régi jó társasjátékozás? Amikor a család együtt játszott, meg lehetett tanulni a szabályok betartását, dobni a dobókockával, lépni, türelmet gyakorolni stb. Mennyi mindenre jó volt!

Sok szülő érzi a saját bőrén ezt, ám bármennyire szeretné, nem tudja megvalósítani, hogy mindezekre jusson idő.

Ezért gondolom, hogy sok esetben szükség van az iskola-előkészítésre, ezért is ajánlom, hogy 4 fős csoportban lehetőséget biztosítok rá. Kérem jelezzék, ha érdekli Önöket!

Tehát, ha egy szülő úgy érzi, hogy az ő gyermeke rendelkezik minden olyan képességgel, amely a tanuláshoz szükséges, akkor nincs szükség a külön foglalkozásokra. Ha azonban úgy érzékeli, hogy egyes területeken elmaradás van, akkor érdemes szakembert keresni. (Pl. túl rövid ideig tud figyelni, nagyon szétszórt, vagy éppen túl szorongó, nem tudja az irányokat elsajátítani, a mozgásában ügyetlenség mutatkozik, vagy túl lassú stb.)

Ha valaki úgy érzi, hogy ő ezt nem tudja megítélni, annak érdemes egy felmérést készíttetnie.

Ebben is szívesen segítek Önöknek, keressenek bizalommal!

Egervári Lilla gyógypedagógus