|
2012 februárjában indul a következő Önismereti-alkotó tanfolyam!
S ok-sok éve gyerekekkel foglalkozom. A gyerekeket az alkotással varázsolom el, sokfajta képzőművészeti és kézműves technika segítségével.
Magam és az emberi psziché működése mindig is érdekelt, hiszen ez a szakmám – pszichopedagógus vagyok. Vonzott az ezotéria, találkoztam az erőszakmentes kommunikációval, foglalkoztam az energiák áramlásával, próbáltam együtt a playback színházasokkal, kutattam az álmok jelentését, megtapasztaltam, hogy a gondolat teremt, hogy létezik gyógyító meditáció…Minden annak a része volt, hogy a helyemet keresem a világban.
Azt már biztosan tudom, hogy az én pályám a segítés. Ez tölti ki az életemet.
Eddig mindig a gyerekekkel foglalkoztam, csak éppen évek óta a gyerekek szülei mondogatják nekem, hogy nekünk miért nem indítasz tanfolyamot? Mi szeretnénk festeni, relaxálni, játszani önfeledten, belefeledkezni az alkotásba, elgondolkodni a saját életünkön.
Ezért gondoltam rá, hogy mostani tanfolyamomat azoknak indítom, akik szeretnének mindenféle előképzettség nélkül kreatív technikákkal alkotni, saját örömükre! Belekóstolni az alkotás folyamatába. De ajánlom pedagógusoknak kiégés ellen is, illetve a segítő pályákon dolgozóknak feltétlenül. De aki csak a saját gyermekeivel szeretne együtt alkotni, az itt megtanult technikák segítségével, annak is itt a helye!
A tanfolyam díja anyagköltségekkel együtt 35 000 Ft, 12 alkalom. Hat fővel tudom indítani a csoportot. Neked csak magadat kell hozni a nyitottságoddal együtt!
Pedagógus, diák, nagycsaládos, nyugdíjas 5000 Ft kedvezményben részesül. VÁROM A JELENTKEZÉSEKET! Ide kattintva megtekinthet néhány képet az előző tanfolyamról!
|